AZ EGÉSZSÉG LÉNYEGE

A BETEGSÉG, ÉS A GONDOLKODÁS EGYMÁSRA HATÁSA

(folyt.)

...

Figyeljük meg a pici gyermekeket, hogyan cselekszenek, ha idegen akarja őket az ölébe vonni. Nem az idegen arcát nézik, hanem mellette, vagy mögötte valamit. A látottak alapján döntik el, hogy engedik-e magukhoz ezt a személyt, vagy elutasítják, és ez utóbbi esetben sírni kezdenek, és az anyához visszakerülnek. Az anya biológiai és egyéb rezgései nyújtják számára a biztonságot. Ezzel már ki is fejeztem, hogy az energetika világa, nem látható rezgésekből, fizikai impulzusokból áll. Feszültségei műszerekkel mérhetők, és minden élő létezőnek van ilyen energiája, akár akarja, akár nem. Aki ilyen energiával nem rendelkezik, az halott, és nem cirkulál benne már semmi sem. Még a tárgyaknak és a fémeknek is vannak sugárzásai. A halál állapotától kezdve, a testünk csak ilyen alacsonyabb hullámokkal rendelkezik már. Egy anyag. És hogy hová került belőle az energia? Erre csak azt mondhatom, mindenkinek hite szerint. Valaki Teremtőjével egyesül, valaki, pedig úgy tartja, hogy szétszóródik az Univerzumban, és ő maga, mint Univerzális Tudat létezik tovább. Nem szellemként, csak energiaként.

Tehát ha valamilyen betegség környékez bennünket, vagy már meg is betegedtünk, „mankóként”, és kiegészítő kezelésként, akár gyermekek esetében is, forduljunk ilyen jellegű kezelés igénybevételéhez is. A gyermekek nem szeretik a tűket, akkor sem, ha nem okoz fájdalmat. Tudnunk kell, hogy az ukupunktura pontok sosem találhatók ideg közepén, ezért nem fájdalmasak, csak ideiglenes kényelmetlenséget idéznek elő a tűk behelyezései, a bőr fájdalomérzékelő receptorain átmenve. Ezeket a kezeléseket inkább csak nagyobb gyermekek és felnőttek esetén alkalmaztassuk, hacsak, a kis gyermeknek, nincs életveszélyes betegsége, mert akkor indokolt az ukupunktúra igénybevétele nála is. A kineziológia és az akupresszúra, a kiropraktika, valamint a torna, a jóga, és a masszázsok mind a testi, mind a lelki megbetegedések esetén nagyon ajánlottak.

Abban az esetben, ha életünk problémája olyan mély tudatszint alatt található, amire nem akarunk hipnózist alkalmaztatni, akkor okvetlenül kineziológust keressünk fel. A problémás gyermekek esetén is nagyon ajánlott igénybe venni ezt a magánszolgáltatást. Ez egy különleges feszültségoldó, és megoldást elősegítő gyógymód.

Ezek a gyógyító eljárások ismertebbek már, sőt sokan hallottak, vagy igénybe is vettek már, energiával gyógyítást is. Ennek is különböző fajtái vannak. A sima energiaadástól, kézen való átáramoltatáson keresztül, egészen a szellemgyógyászatig, és a spirituális gyógyításig. Ezek közül az utóbbi kettő, már a megsérült szellemi testekre is kihat, és így befolyásolja a test felé, lefelé irányuló energia áramlását, és így elősegíti a test gyógyulását. Ezeknek külön szakirodalmuk, és oktatásuk van. Magyarországon még ilyen képzést nem ismernek el, de a gyógyítók közül, sokan képesek ezekre, mivel egyben ez azonos, a Szentlélek által ismert gyógyítással is, ami köztudottan mind a testet, mind a lelket gyógyítja, és az egyik legtisztább energetikai gyógyítási rendszer.

Itt még mindig csak ott tartunk, és bizony keményen, hogy a külső segítségre támaszkodunk, annak érdekében, hogy valaki betegségünket hozza helyre. De ennél egy kicsit többet kell tennünk, hogy egészségünket visszanyerhessük, önmagunk és környezetünk örömére.

Mint ahogyan a tanító is csak lehetőséget nyújt számunkra a tudás megszerzéséhez, de azt nem tudja belénk tölteni, azt nekünk kell megtanulnunk, így az orvos, és egyéb természetgyógyász is, csak lehetőséget ad, arra hogy rendezzük sorainkat, és helyrehozhassuk szervezetünk elromlott állapotát. De, mint ahogy már szó volt róla, - 50%-ban saját magunk is felelősek vagyunk betegségünk állapotáért, mert nem szerettük önmagunkat, és ez feszültségforrást hozott létre a testünkben és a lelkünkben, - így a betegségből való gyógyulásunkhoz is, legalább 50%-ban magunk is hozzá kell, hogy járuljunk.

A betegség fele mi magunk vagyunk, azzal, hogy nem követtük akárcsak az emberi logika, a megérzés, vagy a természet törvényét. Aki ezekre a mondatokra most rázza a fejét, és megbotránkozik rajta, az sokat hazudik magának.

Amikor az orvos megállapítja, hogy vérző, sebes gyomorfekélyünk van, ad rá gyógyszert, és igyekszik minden tanáccsal ellátni bennünket, hogy hogyan járjunk el étkezésünkben, életvitelünkben, hogy meggyógyulhassunk. Általában kihangsúlyozzák, hogy nyugodt életmódot folytassunk, ne idegeskedjünk. Tehát az orvos is tudja, hogy a gyomorfekélyünk, életvitelünk nem helyes következménye. Ideg alapon van – szokták mondani. És miért is vagyunk idegesek? Miért is engedjük meg magunknak, hogy környezetünk, vagy mi magunk a plafonig képes felhúzni idegrendszerünket? Mert mi engedjük, hogy elnyomjon a környezet, vagy mi saját magunkat. Senki más. Itt most nem a rabszolgaság korát éljük. De érdekes, hogy a rabszolgák nem voltak gyomorfekélyesek. Tudomásul vették, hogy testük másé, de lelkük önmaguké, és eszerint rendelkeztek felette. Tehát miért nem szeretem önmagam, és ezáltal megengedem, hogy mások rendelkezzenek a lelkem felett, vagy önvalóm, és testem felett? Mindenkinek vannak kötelezettségei ezen a világon, de ezekről, ahogyan gondolkodunk, aszerint fog hatni egészségünkre is.

Amikor shiatsu-t (ejtsd siacu= egy kimozgatásokkal, és feszítő, lazító mozdulatokkal egybekötött masszírozási mód) tanultam egy mesternél a következő történetet mesélte el:

Volt egy asszony, aki nem jött ki anyósával, ezért felkereste az erdőben élő mindent tudó embert, és kért tőle egy szert, hogy elveszejtse anyósát. Az ember másnapra meg is ígérte, hogy kész lesz a szer, jöjjön el érte. Másnap az asszony elment, és elcserélte ajándékért a kis flaskát melyben a szer volt. A tudós ember a következőket mondta. Minden egymás utáni hét napon keresztül, kend meg ezzel a szerrel anyósodat, és jól simogasd bele a bőrébe és a testébe. Az asszony hazament és így cselekedett egymás utáni három napon keresztül. Az anyósa és ő közötte egy bizonyos szimpátia és szeretet kezdett kialakulni. Az asszony kezdte megérteni anyósa fájdalmai miatt létrejött rossz kedvét, és részvét és szeretet töltötte el őt anyósával szemben. Anyósa, pedig megszerette az áldozatra kész menyét. A harmadik nap utáni hajnalban az asszony kirohant az erdőbe, felverte a tudós embert álmából, és hadarva könyörgött neki, hogy fordítsák vissza a dolgot, meg ne halljon az anyósa, mert kedves lett számára. A tudós ember nyugodtan válaszolt. Tudtam, hogy vissza fogsz jönni, már vártalak. A kenetben nincs semmi méreg, gyógyír van benne a fájdalmak csökkentésére, hogy így anyósod a fájdalomtól megszabadulva önmagát mutathassa meg előtted. Ott van még két flaska, vidd és menj békével. A köztünk történteket, pedig senkinek nem kell megtudnia.

Ennek az asszonynak megváltoztak a gondolatai anyósával szemben, már nem kötelességgé, hanem szeretetté vált anyósa gondozása. Így nem kellett a gyilkosság bűnébe se esnie, és ezáltal megváltotta a lelkét is, és hogy ne gyötörje majd egész életén keresztül az a félelem, hogy kitudódik a titka. Ezáltal megváltotta a teste egészségét is, egy életre, és boldogan élhetett. Ez csak egy példa a sok közül.

Amint már egyszer leírtam a gyermek nem beteg, de mégis beteg részénél, a gondolkodás befolyásolja a betegség kialakulását. A tudás és a szembenézés valamivel, pedig elősegíti a megoldást, hogy feloldjuk ezt a rendszert, és ez által segítsük elő a gondolat következményeként létrejött betegség gyógyulását. Több mint valószínű, hogy a betegséget előidéző gondolat valahol elferdült, vagy nem teljes, vagy nem a jelenlegi tudásunknak megfelelő. Lehet korlátozott, ami aztán minket is lekorlátol, és a magunkról alkotott képet is.

Azt mondják „a tudás, hatalom”. Tudásunk alapján alakulnak ki hiedelemrendszereink, hitünk is. Ha tudásunk részleges, akkor nincs meg a teljes rálátási képességünk sem a dolgokra, ezért gondolataink, vagy cselekedeteink mindig ugyanoda lyukadnak ki. Egy bizonyos „körbe” kerülünk a gondolatok világában, és nem találjuk belőle a kiutat, mert tanult gondolatainkhoz ragaszkodunk, és emiatt az, ennek gátat vet. Ezt a gátat kell feloldani, és rendezni gondolatainkat, hogy megtaláljuk a kiutat ebből a rendszerből, ezáltal megtaláljuk a kiutat testi vagy lelki, vagy környezeti kötöttségeinkből is, mert csak ez a „kis gát” választ el minket önmagunktól. És aki önmagában van, az örül, és boldog. És aki boldog, az egyre egészségesebbé válik, és képes meggyógyítani önmagát, és képes meggyógyulni is.

Az mondtam, írtam feljebb, hogy „Ugyanez játszódik le, a felnőttek súlyos megbetegedését előidéző, vagy krónikus megbetegedései esetén is, azzal a különbséggel, hogy a felnőttek tudatosak, és ha megfogalmazzák problémáikat, és szembenéznek azzal, és megoldják azokat, akkor egészségük is helyreállhat, mivel ki tudtak törni, ebből az ördögi körből. Míg a gyermek erre még képtelen, hisz egész élete még mások kezétől és jóindulatától függ.” Ezt úgy értem, hogy a felnőtt ember, önmagáról való gondolatait maga irányíthatja, és amit gondol magáról, azzá válhat. Már nem a szülő szemével nézi önmagát, hanem saját szemével, így változtathat önmaga látásán is, és a világról alkotott elképzelésén is.

Ha én, a körülöttem álló világot úgy látom, hogy az gonosz velem szemben, a világ kifejezetten azzá is válik, és csak a gonoszságot és rosszindulatát nyújtja felém, mert csak ezt akarom észrevenni belőle. Minden érzékemet ennek felismerésére irányítom, ezért egyedül csak ezt veszem észre belőle.

Míg ha azt mondom, hogy a világ egy „csoda”, egy kis idő után arra leszek figyelmes, hogy csak érdekes, és csodálatos dolgok történnek velem, és a környezetemmel.

Pedig ez csak egy gondolat. De milyen érdekes gondolat. Most sokan azt mondják Önök közül, hogy buta, és oktalan az ilyen ember, mert ez a gondolkodás nem reális. Én ezt nem is állítottam. De képzeljék el, hogy ettől függetlenül, ez tényleg így működik. Nem azt mondom, hogy az ilyen embert a környezete „nem vágja át”, vagy nem használja ki, de ha erre rájön, hogyan kezelje ezt, attól kezdve már nem okoz majd problémát neki ennek kiküszöbölése sem. De az is lehet, hogy nem akar ilyen pici dologgal foglalkozni, mert neki ez a lelkivilág tetszik, és így akar ebben a világban élni. Ezzel a hittel, és ezzel a látásmóddal. Megbánt ezzel valakit? Vagy ráerőszakol ez által valakire valamit? Sérti valamelyik embertársa érdekeit? Úgy gondolom, hogy akarattal nem. Csak az emberek szemében egy kicsit furcsává válik, egy kicsit „flugos”. Gyakorlatilag az összes keresztény embernek egy kicsit flugosnak kellene lennie. De akkor tulajdonképpen az összes embernek, az ateistákon kívül, ilyenné kellene válnia. Akkor, pedig a különbözőség, a kisebbségi ateistákra mondaná ki a flugos jelzőt, mivel a statisztikák szerint Magyarország lakosságának több mint 60%-a vallja magát valamilyen keresztény vallás hívőjének. Ugyanez a szám Amerikában 98%. De ebbe most ne menjünk bele.

Van még egy nagyon érdekes része ennek a dolognak, az önszeretet és öngyógyítás. Amint képesek voltunk megbetegíteni önmagunkat, úgy képesek vagyunk arra is, hogy ugyanilyen módón gyógyulásunkat is elősegítsük. Akár végérvényes gyógyulást is létrehozhatunk önmagunk és külső segítség együttes igénybevételével, olyan betegségekből is, melyeket jelenleg gyógyíthatatlannak minősítenek a nyugati orvostudomány ismeretei alapján.

Főleg az USA-ban folytak, de Oroszországban, és Magyarországon is folytak már olyan kísérletek, melyek egyértelműen bemutatják, hogy az emberi elme, képes hatni tárgyakra, élő vagy élettelen dolgokra, akár élő szövetekre is.

Elménkkel befolyásolhatjuk, még a fizikai eredményeket is, és ettől kezdve semmilyen statisztikai átlag és alátámasztó teszt nem valós. Mert annyira szeretnénk, hogy igazunk legyen, és a teszt alátámassza az általunk létrehozott dolgot, vagy eredményt, hogy azt akarjuk, - és hisszük is, - hogy az valós legyen, és ezáltal ez kihat, az elvárandó eredményre is. Ha az eredmény 56%-os, akkor már csak e felé kutatunk tovább, nem vetjük el. Amúgy is sajnáljuk az erre a dologra már belefektetett időt és pénzt. Ezért drukkolunk, hogy az elméletünket a létrehozott dolog tesztelése alátámassza. És lám, nekem van igazam, mert a megfelelő mutató emelkedik fel, ami alátámasztja az elméletemet. De, ha ezt a tesztet egy kívülálló végzi, aki azt sem tudja, hogy mi-fán terem a dolog lényege, csak azt mondják el neki, hogy ide tegyen három cseppet ebből, abból meg utána 5 perc múlva öt cseppet, és ezt ő elvégzi, kiderül, hogy eredményünk helytelen, és nem támasztja alá az elméletünket. No akkor hová is lett a valós, és reális világ?

Ennek a folyamatnak a felismerése, oly mértékben megrendítette az emberi realitásba és a világ törvényszerűségeibe vetett tudósok hitét, hogy sokan ennek létét, mélységesen tagadják is, és igyekeznek eltitkolni a nép elől, nehogy tudomást szerezzenek róla, és emiatt nehogy pánik keletkezzen az emberek között. Ezért, cirka 80 éve apránként adagolják az emberiségnek ezt a felismerést, hogy hozzá szokhasson a tudatuk. Mert ennek lényege, hogy az utóbbi 500 évben felépített, eddigi világnézetünk, alapjaiban rendülne meg, mert már semmi nem az, aminek látszik. Pont úgy, ahogy Galilei törvénye, vagy az evolúciós elmélet törvénye nem igaz. Ezt Einstein be is bizonyította relativitás elméleteivel. Akiről pedig illik tudni, hogy egy kicsit flugos, de óriási elme volt. (Sőt, azóta, már azt is kell tudnunk, hogy az ő elmélete sem alkalmazható minden fizikai törvényszerűségre.)

És ha már a teszteknél tartunk, ezt az igazságot felfedték három különbözően gondolkodó embercsoport előtt. Letesztelték őket. A tudósok, gondolkodók, filozófusok csoportja nem hitte el, vagy vitára késztette őket, és boncolgatni kezdték az eredményeket. A vallásos emberek csoportja, tudomásul vette, és örömmel konstatálta, hogy ők ezt kezdettől fogva tudták, hisz Istennek semmi nem lehetetlen, és az ő világról alkotott képükbe ez teljesen beleillik. Hisz a hit, hegyeket is mozgathatna. Az átlagemberek csoportjából sokan fel sem fogták, hogy miről van szó, másik felük, pedig pánikba esett, hogy akkor hol van az igazság, és ezentúl akkor mit, és milyen mértékben lehet elhinni bárkinek is.

Ha az emberi elme ilyen mértékben képes befolyásolni az eredményeket, akkor már csak egy hajszál választja el az embert attól a felismeréstől, hogy elméjét, és önteremtő képességét felhasználja saját öngyógyítására is, vagy életkörülményeinek javítására is.

Az egyik kis megfogalmazásom szerint élve, „Ahová tudatod helyezed, szíved is, lelked is odateszed.” Van egy másik megközelítés is, miszerint „ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt.6,21)

Menjünk megint vissza a pici kisgyermekekhez!

Az ágyuk fölé, vagy az oldalára helyezünk valamit, és ezt a tárgyat fél-egy évig tanulmányozzák, de olyan teljes odaadással és körültekintéssel, hogy elámul rajta az ember. Mindene azzal az egy függővel van elfoglalva. Egész lénye. Nézi, majd megfogja, majd megízleli, majd gyűri, később, ha nagyobb lesz, szét is szereli. Ezek az első tárgyak a legtartósabbak a gyermek életében, ezután a többi már hamar „gallyra megy”. Ez az elmélyült cselekedetsor, végig kísér bennünket egész életünkön át. Amire figyelünk, azt körültekintéssel végezzük, és amit teszünk, az leköti figyelmünket. A két dolog, megközelítési mód, tulajdonképpen azonos, és egyenlő végeredményt hoz létre. Viccesen szokták is mondani, hogy ne csak a szívedet és a lelkedet tedd bele a levesbe, hanem a húst és a sót is.

Tehát a figyelem, és az, ami leköti a figyelmünket végigkísér bennünket, egész életen át. Ugyanilyen megközelítés az elme útja, és az érzelmek útja is. Ez utóbbi esetén, mind a kettőben előfordul a munka útja, ami egyenlő a figyelemmel és figyelmünk tárgyával. De van olyan eset is, amikor valaki csak egyszerű megállapítással, eldönti, hogy ami van, az legyen, és ami lehetne, az létezzen is. Ilyenkor, pedig a hit útjáról beszélünk.

Már említettem, hogy a mostani ember, már szellemileg teljesen tudatos lénynek számít, de még nem lelki, vagy lélek ember. Úgy gondolom, hogy akik most itt jelen vannak, vagy olvassák ezt a kivonatot, azért teszik ezt, hogy valamilyen tudáshoz, vagy tapasztalathoz jussanak. Ez is alátámaszthatja, hogy az érdeklődés a szellemi termékek iránt egyre erősödik. Hosszú, bonyolult, és viszontagságos utat járt meg az emberiség ezért a felemelkedésért, pedig tehette volna egy kicsit felgyorsítottabb szinten is, hisz minden lehetősége megvolt rá. De az emberiség a lassúbb utat választotta. Hát örüljünk bekövetkeztének, és használjuk is ki, az általa nyújtott előnyöket.

Ismétlésként leírom még egyszer ezt a pár mondatot, „Mert annyira szeretnénk, hogy igazunk legyen, és a teszt alátámassza az általunk létrehozott dolgot, vagy eredményt, hogy azt akarjuk, és hisszük is, hogy az valós, és ez kihat az elvárandó eredményre is.” Ez a legfontosabb mondanivalója az öngyógyításnak.

Ahogy tudat nélkül létrehoztuk betegségünket, azt tudatossá téve, semlegesíthetjük is. Létrehoztunk valamit, amiről nem tudjuk, hogyan teremtettük meg, de létezik. Ha tudjuk, hogy létezik, akkor már a valós és a tudatos világba került. Már nem rejtett, nem tudat nélküli. És amit látunk és tudunk, azzal bánni is képesek vagyunk. Ami van, az már nem tarthat minket a félelem fogságában, mert azt le lehet győzni. Amiről nem tudunk, ami nem eleveníthető meg, az a félelmünk tárgya. Ha nem akarjuk tudni és hinni a létezését, attól az még ott van. Már megállapították a bajunkat, és ha nem akarunk ezzel szembenézni, akkor is tovább pusztít minket, még több bajt és fájdalmat okozva nekünk, és szeretteinknek. Tönkreteszi az életünket, a lelkünket. Tehát „a teszt alátámasztotta az általunk létrehozott dolgot, vagy eredményt”, pedig ebben az esetben lehet, hogy igazán nem is akartuk, „hogy igazunk legyen”.

Most egy kicsit keverjük össze a megállapítás sorrendjét, és így megtaláljuk, hogyan gyógyítsuk meg önmagunkat.

„Szeretnénk, hogy ez ne legyen valós”. No, ez a helytelen gondolat, hisz már létezik a baj. Ezzel csak el szeretnénk bújni, előle. „Higgyük is el, hogy az valós”, mert ami valós, azzal már tudunk bánni.

Nézzünk szembe vele. Ő ott van.

Milyen?

Milyen érzés vele együtt lüktetve élni?

Milyen alakú? Milyen nagyságú? Milyen színű? Milyen szagú? Milyen állagú? – ez a betegség.

Mi hozhatta létre? Melyik cselekedetünk, gondolatunk segítette elő a létrejöttét?

Ezek már megtörtént dolgok, ezen már változtatni nem tudunk, de hatásait most is feloldhatjuk. Gondoljunk arra az időre, úgy, hogy nem tehettünk az akkori tudásunkkal másképp. És érezzünk az akkori énünkkel szemben könyörületet, és szeressük őt. Szeressük azt a régi önmagunkat, aki miatt most nagyon beteggé váltunk. Ne haragudjunk rá, és ne haragudjunk környezetünkre sem, amiért ezt hozta ki belőlünk. Ők sem tehettek mást, hisz tudásuk részleges volt.

Ha pedig előre megfontoltan akartak nekünk rosszat tenni? Akkor, pedig, mint ellenségünket közelítsük meg, és így szeressük őket. Bocsássunk meg nekik is, és önmagunknak is. Valamint ne feledjük, hogy az már a múlt, megtörtént, és ettől kezdve, már én uralom azt a volt élményt, vagy cselekedetet, történést is. Az én hatalmamban van annak feloldása, eltüntetése az életemből.

Gyakoroljuk mindennap, napjában többször is a megbocsátás útját, ahányszor csak eszünkbe jut, mit vétettek ellenünk, vagy vétettünk magunk ellen.

Miután már tudomásul vettük, és megelevenítettük a betegséget a tudatos világban, akár felvételről, akár lerajzolva, akár magunk elé idézve a képét, mondjunk rá nemet. „Azt akarom, hogy tűnj el, senkim sem vagy, és nincs jogod belőlem élni. Már szabad vagyok a múlttól, én uralkodom rajta. Én formálom és uralom jelenemet. Te eltűnsz, és én egészséges vagyok.”

Nagyon vigyázzunk a megfogalmazásra. Ne tagadjuk, hanem inkább utasítsuk el magunktól a betegséget, határozott kijelentő, vagy felszólító mondatok segítségével. Az elme egy nagyon furcsán működő dolog, ha azt mondjuk „nem szeretlek”, az elme az igei részre fog koncentrálni, és számára ez a kijelentés így szól, hogy „szeretlek”. Az elküldött, rossz szerető is így gondolja, ezért nem hagy békét nekünk. Csak a jó megfogalmazások által érhetjük el, hogy a betegség ne jusson tőlünk életenergiához. Ezt a megerősítést napjában többször olvassuk fel magunknak, tegyük olyan helyre, ahol napjában többször rávetül a szemünk, és mondjuk ki hangosan.

Most rajzoljuk, vagy képzeljük el magunk előtt, hogy a bajunk, a betegségünk kisebbedik, vagy oszlik, tűnik a szervezetünkből.

Most milyenné vált?

Milyen érzés fog el bennünket?

Most milyen alakú? Milyen nagyságú? Milyen színű? Milyen szagú? Milyen állagú? – ez a betegség.

Mostantól minden egyes szava legyen igaz a megállapításnak, hogy

„Kisebb vagy, és eltűnsz az életemből, és én örülök ennek, és boldog vagyok, és egészséges”.

És járjunk el az eredeti mondatunk alapján, hogy „mert annyira szeretnénk, hogy igazunk legyen, és a teszt alátámassza az általunk létrehozott dolgot, vagy eredményt, hogy azt akarjuk, és hisszük is, hogy az valós”.

Tehát, „akarjuk, és higgyük is” el, hogy az valóságosan is átlényegül és gyógyul, és így apránként haladva „ez kihat, az elvárandó eredményre is”.

Ezt az „egyre kisebb”, vagy „egyre jobban megszűnik” eljárást, ismételjük meg több alkalommal, amíg el nem érjük gyógyulásunkat.

Amerikában, több ilyen típusú, öngyógyító csoportos terápiát vezetnek a betegek részére, betegségenként, vagy életkörülményenként szétválasztva a betegeket. Tornagyakorlatokkal és meditációs gyakorlatokkal kötik össze őket, melyek a gyógyulást még jobban elősegítik. Fény és hangterápiát is alkalmaznak hozzá. Sokan vesznek igénybe akupunktúra, akupresszúra, biorezisztens, és energetikai kezeléseket is.

Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az orvos, és a természetgyógyász csak segítséget nyújthat önmagunk gyógyításához, és az ő segítségükkel mi magunk hozhatjuk csak létre a gyógyulásunkat, mivel mi ismerjük legjobban azt a tényt, hogy életünk hogyan alakult születésünk első pillanatától kezdve. Ezért ezt csak mi magunk javíthatjuk ki, változtathatjuk meg. Mi magunk vagyunk felelősek önmagunkért, ezt nem ruházhatjuk át senkire, bármennyire is szeretnénk. Amennyiben nem teszünk egészségünk érdekében semmit, saját magunk írjuk alá halálos ítéletünket, és ezen erőszakkal sem tud változtatni senki más, csak szintén magunk. Nem tehetünk senkinek szemrehányást semmiért az életben, mivel mi magunk is benne voltunk a cselekményekben, kivéve azt az esetet, amikor a rászoruló gyermekkel szemben követnek el bűnös cselekményeket, akár teste, akár lelke, akár értelme megnyomorításával.

De ha már valaki felnőtt, annak el kell jutnia arra a szintre, hogy felelősséggel vállalja fel tetteit, és meg nem tett cselekedeteit is. És amik csak úgy megtörténnek az emberrel, valamilyen bűneset, vagy tragikus dolog által, azok mögött is megtalálható valamilyen összefüggés a felelősségünkkel kapcsolatban. Ha ezekben a történtekben mi magunk nem találunk végképp ilyet, akkor is fel kell oldanunk az általuk létrejött, vagy okozott következményeket, a testi vagy lelki betegségeket. Ilyenkor vehetjük igénybe a pszichológusok, a kineziológusok, és a spirituális gyógyítók segítségét is. A vallásos embernek ez a lelkivezetője, papja, a jóginak, pedig a mestere.

Környezetünkben sok kis, és nagymester is létezik, akikhez fordulunk, csak sokszor nem tudjuk, hogy miért tőle kérünk tanácsot. Ezek a „rejtett mesterek”, akik csendben élnek, de hétköznapi bölcsességükkel segítik környezetüket. A velük való beszélgetések után sokszor érezzük, hogy most valamit kaptunk tőlük, de nem tudjuk megfogalmazni, hogy mit. Talán egy gondolatot, vagy egy érzést, vagy a továbbhaladásunkhoz szükséges reményt.

Van még egy kérdés, amit fel kell vetnünk!

Honnan gondoljuk, hogy halhatatlan a testünk? Mert halálunk percéig, nem veszünk róla tudomást, vagy nem akarunk tudomást szerezni arról, hogy ez nem így van. Halhatatlan lélekről már hallottunk, de sima emberi halhatatlan testről még nem. De mi mégis úgy élünk, és azt gondoljuk, hogy ez a test mindig is élni fog.

„Majd csak holnaptól” akarjuk rendbe tenni földi dolgainkat, majd „csak holnaptól” akarjuk meglátni azokat a cselekedeteket, amiket nem jól tettünk az életünkben, mert azt hisszük, akkor nem keres meg bennünk a „halál angyala’. De ezt nem tudjuk a végtelenségig húzni. „A bölcső mellett, mindig ott van a koporsó is” – mondja nagyon találóan a közmondás.

Földi testünk behatárolt ideig képes csak működni. Ha szépen bántunk vele, akár 90-110 évet is élhetünk. Ha bántottuk, vagy túlhajszoltuk, akkor lehet, hogy csak 40-50 évet számlálhatunk benne élve. A hindu jógik szerint születésünk pillanatában megkaptuk az útravalók között az egy életre szóló szívverések és lélegzetek számát. Mi „nyugatiak” könnyen beszélünk a halálról és az egészségről, mert vannak gyógyszereink, amik tovább éltetnek minket, és vannak műszereink, amikkel levegőt és szíverősítőt (pészméker) hozhatunk létre, ha belénk ültetik azokat. Sőt új szerveket is kaphatunk, ha már tönkretettük a sajátunkat. Ezek az eljárások viszont nemsokára, nem lesznek ingyenesek, mint más országokban sem azok. Dédszüleink még tudták, hogy nem lehetnek öreg korukban sem betegek, és terhére a családnak. A mostani 40 éves korosztály gondolkodjon el, ezen egy kicsit.

Most sokan azt mondják, könnyű a hinduknak, nem dolgoznak. Az csak úgy látszik, és csak mi akarjuk így látni őket. Az ő éghajlatuk szerint a munkanap hajnal 3 órakor kezdődik és reggel 9-ig tart. Utána már nincs a munkavégzéshez megfelelő levegőmennyiség a légtérben. Este 5 órától 9-10 óráig szintén a dolog órái jönnek el. Tehát ők is dolgoznak, de olyan időben, amikor a buta turista éppen nincs fönt, viszont 60 C° fokos melegben járkál a városban és nézelődik, amikor a hindu nem tesz semmit, simán csak azért, mert életben akar maradni. A buta turista azonban ott esik össze a téren, amit az előbb még bírált, és rászorul erre a naplopó hindura.

A hindu felfogása szerint ezt a történést, a turista saját maga hozta létre önmagának, ez most az ő sorsának, karmájának része, ezért nem biztos, hogy segítségére fog sietni az idegennek. Mert a hindu hit szerint, az emberek karmájába nem szabad beleavatkozni, mert az egyben az ő tanulnivalója az életben, s ha azt megérti, akkor feljebb jut a Teremtőjéhez. Tehát, ha beleavatkozik a cselekménysorba, akkor megakadályozza a turistát, abban, hogy levonja a tanúságot tettének következményével kapcsolatban, és megakadályozza abban, hogy megtanulja a leckét, ezáltal ez elválaszthatja őt istenétől. Erre, pedig a hindu embernek nincsen joga.

A hindu azért fog segíteni a turistának, ha segít, mert tudja, hogy a turista máshogy gondolkodik, és nem ismeri ezt az életigazságot. Ezért megkönyörül rajta, és behúzza őt az árnyékba, de a továbbiakban nem segíti, és nem pátyolgatja, hacsak, nem azért, mert üzletet köt vele. Pár forintnak megfelelő összegért, visszakíséri hoteljába, és szerez neki iható vizet is. De ez már üzlet, és nem a karmába való beleszólás. Mivel a turista megtanulta a leckét, és megoldja saját sorsát, a pénze segítségével.

A keleti népek, ezért fordultak önmaguk megélése felé, hogy önmagukat felemelhessék istenük elé. Az isteni természetet önmagukon keresztül közelítik meg, és ezt nagyon őszinte, szinte drasztikus módon teszik.

A nyugati ember, a megvilágosultságát, istenén keresztül, tehát kívülről jövő dolognak véli, és várja, hogy megkapja a Szentlelket ajándékba. A nyugati ember panaszkodik, ha ez nem történik meg, de közben elfelejti kinyitni a kapukat, mely alapfeltétele az ajándék bejutásának a tulajdonába, a testébe. Sem munkájával, sem elméjével nem követi az ehhez vezető utat. És ha meg is kapja, sokszor azt sem akarja tudomás venni, gondot okoz neki annak megtartása, nem akarja megtartani, ezáltal az visszaszáll arra, aki nyújtotta neki ezt az adományt. Így sokszor az emberiség önmagát semmizi ki a jóból.

Ha körülnézünk a világban, földrészek szerint, rájöhetnénk magunk is, hogy körülöttünk, mindenhol a szélsőségek, és rettenetek világa létezik. Európa, most a legkiegyensúlyozottabb, és legvédettebb földrész a világon. Mi már túljutottunk hatalmi harcainkon, és önmagunk fitogtatásán is. Mi magyarok, ennek az Európának voltunk előbb támadói, majd kemény védelmezői a keleti határnál, mégis valahogy mindig elrontottunk valamit. Valahogy mindig úgy sikerült, hogy nem tudtunk jól dönteni a fontos dolgokban, és ezért mindig a rossz oldalon lyukadtunk ki, ami pont az ellenkezőjét hozta létre eredeti tervünknek. Ha végignézzük történelmünket, rájöhetünk magunk is, mit féltettünk mindig. Ideszorult kis népünk létét, a fennmaradás lehetőségét. Vándorlásaink és itt élésünk alatt, mindenféle néppel keveredtünk, és különböző hallgatólagos, vagy írott megegyezéseket kötöttünk. Itt mindenki „magyar”, aki annak vallja magát, mindegy milyen vérösszetétel folyik ereiben. A „magyar” szó, különben is, sok embert, különböző törzsek népeit magában foglaló gyűjtőfogalom. Tehát egyrészről jó, hogy keveredtünk, mert így képesek voltunk fajunk megfrissítésére, de rossz, hogy ezért állandó félelemben élt a népünk, hogy elveszíti önmaga lényegét. Ez a félelem rossz döntéseket vonzott magához, ami tényleg a nép területének és lélekszámának csökkenését eredményezte.

Mindig arra lettünk kényszerítve, hogy saját érdekeink által, a felettünk lévők érdekeit is védjük, és ha ezt megtettük, azért sem kaptunk köszönetet. Kihasználtnak éreztük magunkat, és részben ez igaz is volt. Ezért elkeseredésünkben ugyanígy jártunk el, a hozzánk, és alánk kapcsolt népekkel szemben, ahogy velünk a fölöttünk uralkodók cselekedtek, ahelyett, hogy irgalommal felemeltük volta őket önmagunkhoz, és így kivívtuk volna megbecsülésüket.

Most megint kaptunk egy lehetőséget, hogy megmutassuk, kik vagyunk. Ne fogadjuk el, hogy megint mások után kell kullognunk. Nemcsak magunknak, egyenként kell eljutnunk a felnőtté válás gondolatához, hanem egész népünknek is. Ami felé haladunk az legyen akaratunk szerinti is, ne csak kényszer, kötelesség.

Népünk lelke legyen szabad, legalább annyira, mint a rabszolgáé, de talán ennél magasabban, és így nevelje ki magából politikusait is. Mi magunk vagyunk az Országházban, mi emeltük fejünk fölé azokat, akik most döntenek sorsunk felett. Nem kívülről jöttek, hanem belül lévők. Önmagunk részei, a vérünkből lévők, fiaink és unokáink, a gyermekeink ők. Kinek tehetünk szemrehányást érte, ha nem bánnak velünk tisztességesen? Csakis önmagunknak, mert ilyenné neveltük őket, vagy nevelésünk így hatott rájuk. És mint ahogy mi rontottuk el ezt a dolgot, csak mi is hozhatjuk helyre. Ugyanúgy, mint a betegségeinket.

Legyünk hálásak azért, hogy itt élhetünk, és sok más emberhez és néphez képest könnyebb az életünk. Mert könnyebb, csak ezt nem akarjuk tudomás venni, mint ahogy betegségeink állapotával szemben is így járunk el. Nézzünk szembe vele, és megállapíthatjuk ugyanazt a törvényszerűséget, hogy minden tőlünk függ.

A félelem is kisebb, mint más országokban, ezért lehetőségünk van szellemi dolgokkal is foglalkozni. Ne engedjük ki ezt a lehetőséget a kezünkből. Most önmagunk lehetünk, nincs fölöttünk uralkodó nép, sem szellemi elnyomás, mely ezt megakadályozhatná. Merjük kezünkbe venni sorsunk, és népünk sorsának intézését, önmagunk, saját társadalmunk, és a világ javára.

Lehet, hogy most egy páran mást kaptak, mint ami miatt idejöttek, vagy megvették e könyvet, ezektől most elnézést kérek. Akik azért jöttek, hogy egy kész receptet kapjanak majd tőlem, arra vonatkozóan, hogy hogyan válhatnak egészségessé, azok is csalódhattak, ezektől is elnézést kérek.

Eddigi tapasztalataim azt mutatták meg nekem, hogy minden egyes ember, és a hozzátartozó beteg emberi test, egy-egy külön tartárgy, nincs közöttük két egyforma sem, mindegyik egyedi. Szervei ugyanazok, de a lelke és tudása, vagy élete története mindnek más, ezért megilleti a tisztelet, hogy aszerint, egyedileg járjunk el vele szemben.

Köszönettel vettem, (kedves megjelenésüket, és hogy meghallgatták,) vagy hogy olvasták (előadásomat,) írásomat.

Gy...., 2005. 07. 12.